HTML

A Tévhit Gyülekezete

"Nem az a fontos, hogy én ki vagyok, inkább magadat ismerd meg a vallás tévedéseinek görbe tükrén keresztül"

A Hit Gyülekezete és a hétköznapi ismeretelméleti helytelenség

2013.12.10. 14:03 :: Dr. Havassy Dániel

Bár a Hit Gyülekezete elsősorban egyfajta szellemi fundamentalizmusnak nevezhető irányzatot képvisel ("pünkösdi karizmatikusok"), ennek ellenére időről időre a szó szerinti értelmezésű fundamentalizmus kikerülhetetlenül megjelenik köreikben. Természettudományos világnézet tekintetében a gyülekezet részéről Tóth Tibor Tudomány, hit, világmagyrázat” címen megjelent könyve a kreacionizmus minden irányzatát felsorolja, egyik mellett sem egyértelmű lándzsát törve vagy cáfolva. Általában inkább az akár milliárd éveket is megengedő Gap Theory-t vallják, bár korai éveiben meghívták David és Mary-Jo Nutting-ot is, akiknek a hatezer éves földről szóló tanításuk sokáig forgalomban maradt a gyülekezetben.

Ezt a "tudományosságot" már vállalhatónak tartja az egyház, az ennél is riasztóbb dokumentumokat már sikerült eltávolíttatniuk a videómegosztó oldalakról.

 

A gyülekezet teológiai főiskolájának jegyzeteiben pedig tényként szerepeltek olyan természettudományos képtelenségek, minthogy Józsué tényleg megállította a Napot az égen, mert a NASA ki is számolta, hogy egy nap hiányzik a múltban, ami egy régi urbánus legenda. A gyülekezetben emellett számos neo-fundamentalista vendégprédikátor is tett látogatást. Kiemelendő Marilyn Hickey, aki a Jelenések Könyve értelmezése során világnézetéből nemcsak a fiatal föld kozmológiáját osztotta meg Noé özönvizének páraburok elméletével egyetemben, hanem még azt is szó szerint kívánta értelmezni, hogy ha a Jelenések Könyvében az van megírva, hogy „a csillagok egyharmada a Földre fog esni”, akkor az úgy is lesz, fel sem fogván ennek totális képtelenségét. Ezt is tízezres tömeg hallgatta, és az a szomorú, hogy tapsviharon kívül senkinek semmilyen tiltakozásra nem futotta az őrjöngésig lelekesített tömegből. És ez valahol a teológia teljes csődjének és igazi természetének a pontos bemutatása és jellemzése: az önálló gondolkodás felfüggesztetése. Hasonló módon a Vidám Vasárnapban sem váltott ki semmi tiltakozást Németh Sándor, mikor előadta azt a genetikai képtelenséget, hogy a bűnbeeséskor az egész emberiség jelen volt Ádám spermájában, igazolandó az eredendő bűn általánosságát.

A gyülekezet istentiszteleti adásaiban nem az a legborzasztóbb, hogy ismeretelméletileg helytelen dolgokat mondanak és tesznek, hanem az, hogy a közönség soraiban ülő értelmiségiek mindezt buzgón bólogatva jóváhagyják, az elvileg "interaktív istentiszteletnek" gúnyolt ideológiai indoktrinációs szeánszok kapcsán. Németh büntetlenül azt mondhat, amit akar, ami teljesen elfogadhatatlan, még ha nagyon meggyőző is személyes hatalmáról. A prédikáció ezen formájában érdemi kérdés fel sem merülhet, az előadó külsőségekben is, mint az öblös, kételymentes retorika, mint az igazság abszolút és megfellebbezhetetlen birtokosaként mutatja és állítja be magát: ez Németh sikerének fő receptje.

A Hit gyülekezete próbál ugyan a tudományos korrektség látszatában tetszelegni, de a fundamentalista nézetek néha teljes kritikátlanságukban ütik fel a fejét köreikben. 2010.október 2-i prédikációjában például Nagy József evangelista kiemelte, hogy Noé özönvize szó szerint megtörtént, sőt a Föld tengelye is ennek során ferdült el. A helyi gyülekezet vezetőjének pedig meg kellett köszönnie neki, „hogy megosztotta velünk ezen igazságokat”, hisz „mit mást tehetett volna”? „Közbeszólni nem szokás!”

Az egy dolog, hogy egy műveletlen evangelista, bocsánat, propagandista, mit hazudozik össze-vissza azért, hogy ostoba ideológiáját eladja. De hogy valaha gondolkodni tudó emberek miért képesek ellenállás nélkül hajbókolni erre? Ebben láthatjuk a hit károkozásának végső mérgét: a józan, ismeretelméletileg helyes gondolkodás teljes felfüggesztését, és a bármilyen ostoba egyházi tekintélynek való feltétlen behódolást.

 

A gondolkodás teljes felfüggesztése...

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhitgyulekezete.blog.hu/api/trackback/id/tr855684559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mystes 2013.12.19. 22:04:18

Mit érünk mi ugye a "józan, ismeretelméletileg helyes" gondolkodással, ha nem az vált meg bennünket, hanem Jézus Krisztus, aki szintén szó szerint hitte a Tórát.

Megakadályozta őt ez a helytelen gondolkodás a feltámadásban? Nem.

Mystes 2013.12.19. 22:05:54

@Mystes: Ennekokán, mint emberek, akárcsak Jézus mint ember, tévedhetünk, és tévedünk is, sőt, tévednünk kell!
süti beállítások módosítása