A Tévhit Gyülekezete

A belső bizonyosság az, amikor valamit amiatt, hogy az korábban erős érzelmi reakciót váltott ki belőlünk, nem kérdőjelezünk meg, semmilyen további egyértelmű ismeret birtokában sem.

Gyakran emelik ki a hívők Bibliára támaszkodó körkörös érvelését, mint annak az okát, hogy hívőkkel nem érdemes vitázni. Azonban van egy mélyebben fekvő ok, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak ezen a ponton: ez a belső bizonyosság, amely lehetővé teszi azt, hogy valaki a józan, elemző gondolkodását szándékosan felfüggessze hitelvei kulcselemei kapcsán, és helyette az azzal kapcsolatos előreformált gondolkodási sémákat építse be gondolkozásába.

Egy hívő a legritkább esetben mondja azt hitbizonyosságáról, hogy átgondolva minden érvet és ellenérvet valószínűsítette azt, hogy például a Biblia Isten szava. Ha a körkörös érvelésük tovább nem tartható és egyértelmű cáfolatra kerül egy vitában, gyakran mondják: „akkor sem tudom elfogadni, amit mondasz, mert belül érzem, hogy a Biblia az igazság”, függetlenül attól, hogy ismeretelméletileg szinte eldönthetetlen, milyen tekintetben, illetve mely pontokban és azok milyen értelmezésében az. De nem baj, akkor is igaz, mert csak és kész, szól az érvelés végső menete. Az elsődleges ok az egyén számára a hitelvek mögött tehát egy belső érzelmi állapot, a külső körkörös érvelés pedig csak egy másodlagosan erre épített séma: ennek figyelmen kívül hagyásával valóban nem érdemes hívőkkel vitázni. Annak pedig, aki ezt megteszi, ezt az érzelmi magot kellene kihívnia, nem a külső páncélt döngetni.

Ha a hívő kifogy az érvekből, egy másik jellemző dolog részéről az érzelmekre való apellálás egy visszakérdezéssel, hogy például „te soha nem érezted Isten jelenlétét?” A megtérés kapcsán erőteljesen ki is hangsúlyozzák, hogy az nem egy gondolati belátás, hanem egyszerűen egy döntés, ismétlem, egy egyszerű döntés Jézus Krisztus mellett. Ugyan kiemelésre kerül a tanításokban, hogy egyúttal nem is érzelmi állapot. De a döntést követően erős érzelmi szálak kiépítése akkor is elkezdődik, sőt ez már gyakran magában a döntésben is megfogalmazódik. A „szeretlek Istenem” és „hálát adok néked” alapvető formulák az imában. És bár elviekben egy láthatatlan valóságról, Istenről van szó, és ezt így is élik meg, a gyakorlatban a szeretet és a hála nem választható el az Isten kizárólagos képviselőjének tartott egyházról, Bibliáról, illetve az egyházi vezetőktől. Sőt. Ha a gondolatot végigvisszük, végső soron feléjük irányul és róluk van szó.

A hitelvek a gondolkodás egységesítéséről szólnak, és emberek egy szervezetben történő összefogásáról. Látszólag nem emberek, hanem egy emberek feletti elv áll a hitelveken túl, de a működésben és az egyházak közötti ellentmondásokban lelepleződik a valóság. Hisz a hitelvek értelmezési keretét minden esetben egy Isten szócsöveként funkcionáló klérus képviseli, aki jogot formál az ihletettségre és az erőforrások „teokratikus”, magyarul diktatórikus felhasználására. A közösség pedig az egyén döntése után számos további gondolati ékkel támasztja alá a kialakult meggyőződést, hogy a választott utat egyirányúvá tegye. „I have decided to follow Jesus, no turning back, no turning back”, énekli boldogságot mímelő mélabús önfeladást hipnotizálva tagjaiba az ausztrál Hillsong, melódiába erőltetett rímtelen mozgalmi refrénjében. „Innen már tudod, hogy nincs visszafordulás?”, tette fel kérdésként a Hit Gyülekezete csinovnyikja a megtérő imát bevezetendő. De már miért ne lenne? Miért ne lehetne az embernek egy korábbi vélekedését átgondolnia, meghaladnia, és feladnia? De itt már hamar villantanak a kezdetben szelídséget és szeretetet mímelő hívek farkasfogakat báránybőr gúnyájuk kámzsája alól. Segíti őket ebben a Biblia, Pál apostol gátlástalan fenyegetőzései, amelyeket nem félnek maguk sem megfellebbezhetetlen félelemkeltő eszközként használni. A saját szent szövegeikben vannak reménytelenül elveszetten megbélyegezve.

A hit, a hitelvek és a spiritualitás a nagy szavak és a leplező pátosz mögött nem más, mint az ember legbelsőbb lelki és közösségformáló igényeinek parazita módon történő kihasználása, kizsákmányolása. Nemrég egy egész különkiadás jelent meg a HVG-ben a spiritualitásról. (HVG Extra: „Pszichológia: miben hiszünk?” címmel, a „tudomány” megtévesztő fejléce alatt, 2013/04. szám. A szerzők elkötelezettségét jobban körüljárva helyenként azért kilóg az elfogultság jól leplezett lólába. Pont a HVG!) A cikkek beállítódása teljesen egyoldalú, egy tudomány leple alatt elkövetett reklám a spiritualitás számára. Részlehajlással felejtkezik el megemlíteni a spiritualitás negatív vonásait, habár ismerten szép számmal vannak neki. Érthetetlen, miért jó az egyáltalán az egyetemi humán értelmiség egy rétegének, hogy a spiritualitást reklámozza? Vagy csak kurrens politikai trendhez szeretne igazodni opportunista módon?

A belső bizonyosság, az erős meggyőződés nem erény. Az elemző gondolkodás szándékos felfüggesztésében semmi tiszteletreméltó nincsen. Hogy azt mondjuk, tiszteljük mások hitét, az inkább annak a beismerését jelenti csak, hogy túl erősen kötődött megrögzöttségekkel meglehetősen kis valószínűséggel lehet bármit is kezdeni.

Egy kollégám meglepő kérdése volt felém egy kötetlen beszélgetés során, hogy áruljam el, hogy milyen szert fogyasztanak a Hit Gyülekezetében, mert az képtelenség, hogy az ott néha tapasztalható eksztatikus viselkedés spontán létrejöjjön. Nagyon szkeptikusan fogadta magyarázatom, hogy ehhez semmilyen anyagra nincs szükség, az eksztázis teológiájának szuggesztív tanítása maga is elég, hogy ilyen hatást keltsen. Vélekedése jól érzékelteti, hogy mennyire idegen ez a konvencionális gondolkodás számára, és a normális emberi viselkedéssel összevetve.

Ezt a hívők egyáltalán nem szégyellik, személyiségük ilyetén átadását az egyház céljaira ők úgy élik meg, mint ahogy a bevezető indoktrináció során is gyakran sulykolják beléjük: a Bibliában meg van írva, hogy a korai egyházban is úgy viselkedtek Isten dicséretének hatása alatt, „mint akik édes bortól részegedtek meg”, tehát teljesen boldogok, hogy isteni tiszteletet cselekszenek.

A követett gyakorlat azonban nem merül ki a lelkesült érzelmek eksztázisának szent orgiájában. Az isteni epifánia egy rendkívül markáns jele a nyelveken szólás. A karizmatikus magyarázat szerint ilyenkor a Szent Szellem közvetlenül kommunikál az ember szellemével, és képessé teszi hangosan, mások számára hallhatóan imádkozni egy olyan nyelven, amelyet az illető értelmével nem fog fel, összhangban így érthető bibliai utalásokkal. Tehát egy olyan közvetlenül természetfeletti jelenséggel, a szellemi dimenzióból történő információáramlással van dolgunk, amelyet megfigyelhetünk és elemezhetünk. Ennek ellenére a nyelveken szólás nem vált hálás kutatási területté egyik oldalon sem, aminek okát sejthetjük és beláthatjuk. Mégis vannak kutatási adatok, melyekből konkluzív következtetést vonhatunk le, melyek azt mutatják, hogy a nyelveken szólásnak nincsen nyelvtana, viszont hangtana a beszélő saját nyelvének hangtanát követi. Tehát szó sincs természetfeletti információáramlásról, az anekdotikus erről szóló történetek a kapcsolatos csodákról csupán szájhagyomány útján megerősödött ellenőrizhetetlen modern legendák maradnak.

A nyelveken szólás leginkább a gyerekkori gügyögéssel rokonítható, viszont a felnőttkorban már kondicionálódott civilizációs gátlás félretételével, amely formális szóképzésre szorítana.
Milyen a nyelveken szólás szubjektíve leírva? Nos, nem kell, hogy eksztázis járjon együtt vele, de érzelmileg mégis egyfajta szárnyaló boldogságérzést ad, hűsítően relaxatív, felszabadító és kellemesen megnyugtató. A nyelveken szóló szabadon indítja és állítja meg a folyamatát, ledobva a gátlást, hogy értelmes ember értelmes szavakat kell hogy formáljon, szabad utat adva a belőle spontán feltörő szótöredékeknek. Bár akármilyen érzelmi állapotban is megtehető, a dolog mégis spontán befelé fordulásra késztet, és mivel a gondolatokban ilyenkor nem formálódnak szavak, az ember képeket lát, vizuálisan átgondolhatja és átértékelheti akár a vele korábban történteket, egy kicsit kívülről látva magát, vagy akár csak elhagyhatja fejben az őt körülvevő világ valóságát, mintha egy másik dimenzióban merítene új inspirációt.

Függetlenül attól, hogy mi a valóságalapja, a nyelveken szólás nagyszerű érzés, mentálhigiénésen feltehetően előnyös, és ráadásul teljesen ingyen van, annak igénye nélkül, hogy az ember az agyát bármiféle külső kémiai szubsztanciával átmosná.

A nyelveken szólás önmagában jelentős vonz- és megtartó erő a karizmatikus közösségekben.

És akkor nem szóltunk még arról, hogy a hívő ezt alapvető hitbizonyítéknak tekinti, a Szent Szellem ajándékának, sőt direkt, közvetlen természetfeletti érintésének, amelyet az egyházon keresztül kapott meg, mely természetesen hálára, elfogadásra és ragaszkodásra kötelezi.

Képzelhetjük, mennyi egyéb negatív tapasztalatnak kell ezt ellenpontoznia, mire a hívő csalódottan elfordul az adott közösségtől.

Ennél talán csak egy szubjektíve erőteljesebb átélés van: a tényleges eksztázis minden gátlást félredobó, minden érzelmet felülíró fergetege…

Hivatkozások:

1: http://www.nyest.hu/hirek/artalmas-e-a-glosszolalia

2: http://en.wikipedia.org/wiki/Glossolalia

Bár a Hit Gyülekezete elsősorban egyfajta szellemi fundamentalizmusnak nevezhető irányzatot képvisel ("pünkösdi karizmatikusok"), ennek ellenére időről időre a szó szerinti értelmezésű fundamentalizmus kikerülhetetlenül megjelenik köreikben. Természettudományos világnézet tekintetében a gyülekezet részéről Tóth Tibor „Tudomány, hit, világmagyrázat” címen megjelent könyve a kreacionizmus minden irányzatát felsorolja, egyik mellett sem egyértelmű lándzsát törve vagy cáfolva. Általában inkább az akár milliárd éveket is megengedő Gap Theory-t vallják, bár korai éveiben meghívták David és Mary-Jo Nutting-ot is, akiknek a hatezer éves földről szóló tanításuk sokáig forgalomban maradt a gyülekezetben.

Ezt a "tudományosságot" már vállalhatónak tartja az egyház, az ennél is riasztóbb dokumentumokat már sikerült eltávolíttatniuk a videómegosztó oldalakról.

A gyülekezet teológiai főiskolájának jegyzeteiben pedig tényként szerepeltek olyan természettudományos képtelenségek, minthogy Józsué tényleg megállította a Napot az égen, mert a NASA ki is számolta, hogy egy nap hiányzik a múltban, ami egy régi urbánus legenda. A gyülekezetben emellett számos neo-fundamentalista vendégprédikátor is tett látogatást. Kiemelendő Marilyn Hickey, aki a Jelenések Könyve értelmezése során világnézetéből nemcsak a fiatal föld kozmológiáját osztotta meg Noé özönvizének páraburok elméletével egyetemben, hanem még azt is szó szerint kívánta értelmezni, hogy ha a Jelenések Könyvében az van megírva, hogy „a csillagok egyharmada a Földre fog esni”, akkor az úgy is lesz, fel sem fogván ennek totális képtelenségét. Ezt is tízezres tömeg hallgatta, és az a szomorú, hogy tapsviharon kívül senkinek semmilyen tiltakozásra nem futotta az őrjöngésig lelekesített tömegből. És ez valahol a teológia teljes csődjének és igazi természetének a pontos bemutatása és jellemzése: az önálló gondolkodás felfüggesztetése. Hasonló módon a Vidám Vasárnapban sem váltott ki semmi tiltakozást Németh Sándor, mikor előadta azt a genetikai képtelenséget, hogy a bűnbeeséskor az egész emberiség jelen volt Ádám spermájában, igazolandó az eredendő bűn általánosságát.

A gyülekezet istentiszteleti adásaiban nem az a legborzasztóbb, hogy ismeretelméletileg helytelen dolgokat mondanak és tesznek, hanem az, hogy a közönség soraiban ülő értelmiségiek mindezt buzgón bólogatva jóváhagyják, az elvileg "interaktív istentiszteletnek" gúnyolt ideológiai indoktrinációs szeánszok kapcsán. Németh büntetlenül azt mondhat, amit akar, ami teljesen elfogadhatatlan, még ha nagyon meggyőző is személyes hatalmáról. A prédikáció ezen formájában érdemi kérdés fel sem merülhet, az előadó külsőségekben is, mint az öblös, kételymentes retorika, mint az igazság abszolút és megfellebbezhetetlen birtokosaként mutatja és állítja be magát: ez Németh sikerének fő receptje.

A Hit gyülekezete próbál ugyan a tudományos korrektség látszatában tetszelegni, de a fundamentalista nézetek néha teljes kritikátlanságukban ütik fel a fejét köreikben. 2010.október 2-i prédikációjában például Nagy József evangelista kiemelte, hogy Noé özönvize szó szerint megtörtént, sőt a Föld tengelye is ennek során ferdült el. A helyi gyülekezet vezetőjének pedig meg kellett köszönnie neki, „hogy megosztotta velünk ezen igazságokat”, hisz „mit mást tehetett volna”? „Közbeszólni nem szokás!”

Az egy dolog, hogy egy műveletlen evangelista, bocsánat, propagandista, mit hazudozik össze-vissza azért, hogy ostoba ideológiáját eladja. De hogy valaha gondolkodni tudó emberek miért képesek ellenállás nélkül hajbókolni erre? Ebben láthatjuk a hit károkozásának végső mérgét: a józan, ismeretelméletileg helyes gondolkodás teljes felfüggesztését, és a bármilyen ostoba egyházi tekintélynek való feltétlen behódolást.

A gondolkodás teljes felfüggesztése...

Hogy működik a befolyásolás a gyakorlatban? Vegyük például a tizedfizetést és az adományokat. A gyülekezet büszkén hirdeti, hogy a fizetés tizedének odaadása és az ezen felül történő adakozás teljesen önkéntes, és bibliai gyakorlat, ami nem kötelező. Erre azonban nincs is semmi szükség, hiszen miután a befogadó lelkiállapotú hívővel tudatosítják, milyen áldások jönnek az életére ettől, illetve milyen átkok jönnek rájuk, ha ezt elmulasztják, viszont az apostoloknak az önkéntes adományról hazudó Ananiást és Szafirát mi módon ölte meg a Szentlélek és vonszolták ki őket lábuknál fogva az ősegyházban, akkor mindenki nagyon boldogan fog adni. Különösen, hogy emlékeztetve vannak arra is, hogy adniuk úgy kell, hogy eközben még boldogok is, mert „a jószívű adakozót kedveli az Isten”. És legközelebb már csak utalni se kell rá, hogy a hívők boldognak érezzék magukat, hogy pénzt adhatnak.

A teológiai alapvetés lehetővé teszi a vezető lelkész számára azt is, hogy saját paranoiáját is teljesen szabadon engedje hallgatóságán belül. Ami a Hit Gyülekezetének legalábbis indulásakor az egyedi ízét adta és megkülönböztette a többi egyéként teljesen hasonló tanításokból építkező egyháztól; azaz: 1: a szellemi harcról, valamint 2: a démonoktól való szabadulásról szóló tanítás. Ha mindezeket próbálnánk a világról és az emberi lélekről megismerhető információk alapján szemlélni, az a különös érzésünk támadhat, hogy ami a Hit Gyülekezetét egyedivé teszi (úm. a „tiszta evangélium” esszenciája) nem más, mint egy üldöztetéses, vonatkoztatásos téves eszmerendszer, és személyes meggyőző erővel másokban is indukált pszichózis. A vezető lelkész szerint például a szellemek jelenlétét fizikai, testi jelzések kísérik. Vagyis minden testi jelzésnek megvan a szellemi magyarázata. Ha például fáj a feje, akkor ez azért van, mert a környezetében valaki démonokat hordoz. Ha depressziót érez magán, akkor ez annak az eredménye, hogy valaki a környezetében valamikor valamilyen szinten okkultizmusban volt. Hasonlóan, ha nyomást érzett a vállán, akkor az egy másik szellemi erőnek volt a következménye és így tovább. Úgy adta elő, mintha ez egy táblázatba foglalható lenne: a fejfájás ilyen szellem, a depressziós hangulat olyan szellem. Komoly küldetéssé fejlesztette ezt a látást, hogy a testi jeleket az Úr azért adja neki, mert így akarja őt a szellemi harcban és a démonűzésben használni. Úgy fogta fel, hogy ez egyfajta "értelmező ajándék" a szellemek megkülönböztetésére - a saját személyiségéhez kapcsolta a szellemi kijelentéseket. Megtehette azt is, hogy az ellenség elleni imádkozásról és megátkozásáról is nyíltan tanítson, sőt levezette, hogy valójában ez az „agapé”, az isteni szeretet, mert attól biztos megtér az ellenség, ami végül is jó neki – mert a kereszténység mégiscsak szeretet vallása – egy közhely, amivel előszeretettel élnek manipulatív prédikátorok.

A démonok elleni ima, a démonűzés és látványos jelenségei természetesen mind az elvárás pszichológiáján alapuló hókuszpókuszok azokra fogékony emberekben, holmi ésszerű magyarázatoktól azonban a Hit Gyülekezete sohasem zavartatta magát.

Németh Sándor, volt katolikus teológushallgató, híveinek pénzén a magyar közélet demokrácián belüli diktátora lett, aki emberek lelki befolyásolásából él. Szülőfalujában, Gelsén, a katolikus templommal átellenben egy vendéglő található, Hét Ördög névvel, allegorikusan asszociálva a falu nagy szülöttének valódi természetére, aki mint egyszemélyi diktátor áll teokratának mondott autokrata szervezete csúcsán. Tömegeket mozgató, indulattól fűtött beszédeinek hangulatát jó adja vissza a Költő:

„Mint a prédikátor a tévében,
Fasizmus van a vérében,
Üvölt, a szemén látszik,
Ő is úgy hisz, ahogy a nácik.”

 /Lukács László (Tankcsapda): A legjobb méreg/

(https://www.youtube.com/watch?v=NYSYF1Ys26I)

Tanulságos, ahogy a Hit Gyülekezete kinőtt a rendszerváltás szabadságot és új szellemi irányzatokat áhító talajából, egy olyan közegben, ami nem volt felvértezve ideológiájának behatolása ellen. Legalább ha tanulnának az emberek a történelemből, hogy mindez hova vezethet, ha egy antik, beláthatóan hamis és romlott, cáfolt ideológiát modern eszközökkel házasítva friss csomagolásban újraárusítják! Nyilván ugyanaz fog történni, mint az elmúlt évezredekben bármikor, csak egy másik színpadon ismétli meg magát. Emellett a Hit Gyülekezete valójában nincs egyedül. Sem ideológiája, sem módszertana nem a sajátja: ami az övé, az csupán az újszövetségi fundamentalizmus megvalósításának a tökélyre vitele.

Vizsgáljuk meg tehát, hogy milyen eszközei vannak az aktuálpolitika ezen szürke eminenciásként feltűnő szereplőjének, miközben százezernyi nagyságrendűnek vélt biztos szavazótáborát, azaz híveinek véleményét ilyen határozottsággal állítja! Mik azok az értékek és tanítások, amelyeket az emberek fejében el akarnak ültetni, és ismeretelméleti szempontból azok mennyire elfogadhatóak?

Leleplező dokumentumok bemutatása annyiban nehezített, hogy azokat jellemző gyakorlatként „szerzői jogaikra”, illetve „jó hírnévhez való jogaikra” hivatkozva jogászaikkal eltávolíttatják, míg saját médiabirodalmukon keresztül ellenkező információt közölnek. Ez csökkenti annak lehetőségét is, hogy új potenciális hívek figyelmeztető információkat tudjanak gyűjteni.

A megtapasztalás: a Hit Gyülekezete teológiájának leginkább prominens eleme az extázis teológiája, a Bibliában leírt lelki jelenségek leírás szerinti átélése. Eszerint Istent nem csupán a hitünk, mint véleményünk által ragadhatjuk meg, hanem egy konkrétan megtapasztalható anyagtalan entitáson, a Szent Szellemen keresztül. Ennek a megtapasztalása, konkrétan egy transzállapot elérése nem csupán néhány tag sajátja, az a megtérés, majd az azt követő még erősebb elköteleződést jelentő vízkeresztség után következő Szent Szellem keresztségen és nyelveken szóláson keresztül itt gyakorlatilag tagsági követelmény. Ha egy hívővel vitázunk istenérvének érvényességéről, végül is azért nem győzi meg egy érvelés igazságtartalma sem, hisz ő Istent „megtapasztalta”. Hiába magyarázzuk el neki, hogy a nyelveken szólásról igazolták, hogy nem hordozhat strukurált nyelvi jelentést, magyarán értelmetlen halandzsa, hisz ő tud nyelveken szólni és ilyenkor érzi isten jelenlétét. Ez a fajta miszticizmus a külső világ tapasztalati igazságát a belső világ bibliai leírásokon megtapasztalt élményével cseréli fel, figyelmen kívül hagyva, hogy ezen a téren az emberi agy milyen öncsalásokra képes, ha előírásszerű elvárásokkal szembesítik. És így a megtapasztalás után, úgymond „az Istennel való kapcsolat” kiépítését követően jöhetnek az apróbetűs részek kiépítése is a hívő életében. A zene is a lelkesedést, odaadást kelti, és a befogadó lelkiállapot elérését szolgálja.

Az értelmezési keret meghatározása: ezt használja ki a gyülekezet vezetése. A Biblia tanulmányozható ezerféleképpen, történelmi forrásszövegtől elkezdve szó szerinti útmutatásképp, ahogy a rengeteg szellemi irányzat be is mutatja. A kereszténység számára a Biblia nem történelmi forrásmunka, hanem Isten személyes és érvényes kinyilatkoztatása, a világkép teljes és elégséges forrása. A Sola Scriptura elvének megfelelően a Bibliát szó szerint kell venni, kivéve, ahol nyilvánvaló, hogy allegóriáról van szó. Igaz, a tudomány és az elfogulatlan vizsgálódás eredményei sorban cáfolták az egyház korábbi nézeteit, amit nyilvánvalóan elfelejtett „elvezetni minden igazságra a Szent Szellem”. Hogy döntse el a hívő, mi az igaz? Nos, elvileg a Szent Szellem vezetése által, „aki elvezet benneteket minden igazságra”, a Szent Szellem értelmezését azonban a prédikált, élő ige, a „rhéma” közvetíti – magyarán a gyülekezeti vezetők sugallják a szószékről. A tagok saját lelkiismeretükre hallgatása során az történik, hogy a tanítások által felettes énjükbe épült tanítások lépnek működésbe. És a Szent Szellem viszont, ahogy mondanivalójából látjuk, valójában nem mond mást, tehát nem is más, mint a tagokat leuraló szuperdiktátor szuperegójának kivetülése, aki a bibliaértelmezés kereteinek egyedüli meghatározója, aki ameddig az indoktrinált alapkeretek közt marad, azon belül azt fogadtat el, amit akar.

A Hit Gyülekezete maga kevéssé bajlódik a tudományos magyarázatokkal: ezt azzal kerüli ki, hogy számára a bibliai fundamentalizmus szellemi síkon értelmezendő: az ószövetség eredeti szószerinti értelmezését csak a múltra nézve tartják érvényesnek, amit szimbolikusan kell értelmezni. Például a benne leírt háborúk ma a szellemi harcra, azaz az emberek gondolatvilágát beszennyező démonok elleni imaharcra és ideológiai háborúra vonatkoznak. Ilyen tekintetben viszont szó szerint úgy idézik a Bibliát, mint mágikus formulát.

Alapvetően a Biblia viselkedési erkölcsi követelményei viszont szó szerint veendők számukra. Például fiú és lány együtt nem járhat, házasság előtt még a csók és a kézenfogva járás is helytelen a két nem között.

A tekintély és belső hierarchia elleni fellépés, vagy csak kritika, pedig már lázadás, ami maga az ősbűn.

A hierarchia csúcsán állók minden világi kultúrával összefüggő vívmányt és ismeretet habozás nélkül támadnak ha kell, az egyház tekintélyét abszolútként aposztrofálva. A szekularizmus és humanizmus számukra szitokszó. Az egyetlen dolog, amiért nem teszik meg, a világ, a szekuláris világ kontrollja, mely kívülről korlátozza vezetőik vérmes mozgalmi hataloméhségét és anti-intellektuális ámokfutását. Annyira, hogy a legelkötelezettebb híveiknek valójában hálát kellene adniuk a szekuláris világért, amely gátolja totális kizsákmányolásukat, illetve ahová visszaszaladhatnak, miután a szekta a pénzük és gondolataik után az egészséges emberi érzelmeiktől is megkopasztotta őket.

A Hit Gyülekezete indirekt résztvevője a hatalom és a politika összefonódásának, példája a közéletbe aktív véleményformáló erőként beleszóló, és értékrendjét még a nem hívőkkel is részben elfogadtatni kívánó egyháznak. Ahogy Németh Sándor vezető lelkész fogalmaz erről: „A ’hitesek’ általában érdeklődnek a politika iránt, figyelemmel kísérik az eseményeket. Saját értékrendünk és alapérdekeink szerint, programok és teljesítmény alapján döntjük el, melyik politikai formációt fogjuk támogatni”.

Jelenleg az egyetlen jelentősebb ellenzéki televízió, az ATV, áttételeken keresztül ugyan, a Hit Gyülekezete kezében van, ahová Németh a családtagjait (fiát, Németh Szilárdot, mint hír-igazgatót és lányát, Kauzál Alexandrát, mint műsorvezetőt) is elhelyezte. „Nem a Hit Gyülekezete határozza meg az ATV értékrendjét, de az ATV értékrendjében a Hit Gyülekezete is jelen van”, magyarázza Németh, aki emellett a Hetek című „országos közéleti hetilap” főszerkesztője is.

Az általuk képviselt erő tekintetében magabiztosságuk távol van a szerénytől, ahogy abban is, hogy vallási szervezet létére nyíltan kívánja befolyásolni hívei szavazatával a politika alakulását. „Nem szívesen bocsátkoznék becslésekbe, mert még azt gondolná valaki, hogy túlzok. Érje be annyival, hogy százezres nagyságrendről beszélhetünk”, válaszolta Németh még csak leplezni sem próbálva ebbéli gátlástalanságát, a Népszabadság azon kérdésére, hogy „Hány szavazót képes mozgósítani a Hit Gyülekezete?”

Emellett a gyülekezet haszonélvezője lett a Fidesz új egyháztörvényének, melynek kedvezményezettjei körébe első körben került be. Németh persze hárítaná a felmerült gondolatokat: „Mások viszont azt állítják, hogy paktumot kötöttünk a Fidesszel. Nem igaz. Semmiféle paktumot nem kötöttünk.” Nyilván csak „szakértői” egyeztetésről volt mindössze szó, ahogy megfogalmazta. De azért, hogy világossá tegye vívódását, kifejti: „Miután kiderült, hogy az első körben egyházi státuszt kapunk, erkölcsi dilemmába kerültünk. Hisz a Fidesz-KDNP végül is „jót” tett velünk. A Hit Gyülekezetében alapelv, hogy „jóért rosszal ne fizessünk”!

A Hit Gyülekezete nem ma kezdte a politika manipulálásának művészetét, és nem is akármilyen eredményekkel. A korábbi liberális párt az SzDSz megalakulásához a gyülekezet tagsága nagymértékben hozzájárult. Az elmúlt rendszer lebontása során a vallás- és lelkiismereti szabadság, illetve az emberi jogok zászlaja alatt így talált ideiglenesen egymásra a liberális értelmiség, és egy tekintélyelvű, egyszemélyi vezetésű rendszer. A későbbi konfliktus azonban elkerülhetetlen volt: „Elindultak olyan folyamatok, amelyekhez nem volt közünk, és amelyekkel egyre kevésbé tudtunk közösséget vállalni. Eredetileg az SZDSZ-ben láttuk a jogállamiság legfőbb letéteményesét. Aztán az évek során az SZDSZ ultraliberális párttá változott. A Hit Gyülekezete erkölcsi szempontból konzervatív értékeket vall”, vall színt a vezető lelkész. Már az 1994-es választások során, amikor a Folyondár utcai sportcsarnokban tartott istentisztelet keretén belül felolvasták a híveknek, hogy mely szavazókörökben mely pártra „ajánlja” a gyülekezet, hogy „szabadon” szavazzanak, inkább az Agrárszövetség jelöltjei voltak többségben. A Fideszhez hasonló ívű pálfordulást leírva, a 2010-es választásokat megelőzően már a korábbi kormánypárt utódát, az MDF-et támogatták, majd hátráltak ki mögüle, hogy mostanra az ellenzéki televízió tulajdonosaként legyenek az egyháztörvény első körbeli kedvezményezettjei. A látszatra persze kínosan ügyeltek: „nem volt közöttünk szövetség”, bár hogy társadalmi penetráció tekintetében gátlásaik nincsenek, azt is világossá teszi: „A Hit Gyülekezete korábban sem titkolta, ha szimpatizált egy párttal”. A következő lépés az oktatási rendszerbe való belépésük, iskolafenntartóként.

A szekuláris mozgalom elsősorban az államhatalom és az egyházi hatalom összefonódásától tart. A Hit Gyülekezete politikai stratégiája azonban ennél rafináltabb: nem a nyílt hatalommegragadás, hanem a társadalmi vélemény, az emberek meggyőzés általi átformálása az eszköze, a politikai színtér formálása számukra ehhez csupán a megfelelő színpadot kell szolgáltassa. A végeredmény végső soron mégis ugyanaz: a közösség indoktrinációja. A modern klerikalizmusnak nem kell többé állam, elég, ha az a szereplésükhöz szükséges életteret szabadon biztosítja. Ők nem az államot egyháziasítják, hanem a népet. Nem mintha ez bármiben is javítaná nézeteik helyességét, sőt. Ami az ókorban és a középkorban megtörtént, újra fogja ismételni magát.

Mitől vagyunk emberek? Mondhatjuk, leginkább attól, amit emberi elmének nevezhetünk. Az emberi elme hihetetlen szerkezet, amelyet nagyszerű dolgokra tudunk felhasználni, különösen, ha ismerjük is, hogyan használhatjuk. Hiú lények lévén kevésbé szeretünk tudomást venni azonban arról, hogy mik az árnyoldalai, amelyekkel hasonló hatékonysággal árthatunk is, vagy csak látszattevékenységekbe vesztegethetjük el valós lehetőségeink. Pedig rengeteg negatív jelenségtől kímélhetnénk meg mind magunkat, mind másokat, ha szembenéznék azzal, hogy elménk nemcsak tisztánlátásra, de ködösítésre, nemcsak felismerésre, de öncsalásra egyforma hatékonysággal képes.

Amikor életünk végső vezérlő elvei irányulnak valótlan, ésszerűtlen, beláthatóan az igazsággal ellentétes dolgokra, akkor beszélünk tévhitről. És sajnos az ember a tévhitekhez ugyanolyan erősen hajlamos ragaszkodni, mint a legmagasztosabb eszmékhez. A tévhitek legvégső maximája pedig a vallás és a hit öncsalása maga, a méltatlanul felmagasztalt spiritualizmus fertője.

Dédelgetett hitbéli hazugságai védelmében az emberiség a vallásszabadság és a vélemény-nyilvánítási szabadság elvei mögé bújik, hogy aztán onnan támadhassa mások hitét, vallását, véleményét, paradox módon, miközben figyelmen kívül hagyja azt, hogy vannak helyes ismeretelméleti alapelvek, amelyeken keresztül ezek igazsága összehasonlítható és eldönthető lenne. De ha ennek eredménye a hittel magával való konfrontáció, akkor az ember hajlamos inkább elmenekülni az ezzel való szembenézés elől. Pedig a hit maga a végső tévhit. És eredménye a végső céltévesztettség.

A blogot azért írom, hogy lerántsam a leplet a spiritualizmusról magáról, bemutassam a téveszmék működését és hatását konkrét példákon keresztül, valamint rávilágítsak mindennek az öncsalás jellegére. Bár ehhez példának célba veszek olyan közösséget, amely mindez példaértékkel tökéletességre vitte, ezt nem azért teszem, mert egy másik, jobban működő közösség jobb lehetne, hanem hogy magának a közösségszervező erőnek az abszurditását emeljem ki. 

A tévhit a legkiválóbbakat is megkísérti, hatása elől nincs kibúvó. Ellenállni neki csak komoly munkával és szembenézéssel sikerülhet. Ami viszont az érintettek számára érthetően nehéz, akárcsak a felismerést követően az emiatti szégyenérzet takargatása, és a válaszadás nehézsége, a magyarázkodás kényszerével küszködés, amikor valakit szembesítenek azzal, hogy “de hát korábban te is elhitted”! Pedig nem lenne mit szégyenkezni, sajnos a megismerés útja a tapasztalatok rögein át vezet.

Ezt a szembenézést kívánom elősegíteni, és egyaránt kívánom azokat megszólítani, akik ennek a folyamatnak az elején se tartanak, azokig bezáróan, akik soha nem is fognak tévhitükben meginogni, a csalás védőbúrájával önhitten örökre lezárva elsötétült elméjüket.

Az üzenetem az, hogy az igazság megismerése ugyan küzdelmesebb a hit, pontosabban tévhit kényelmével szemben, de az elemző gondolkodást nemcsak ennek engedve felfüggeszteni, hanem újraindítani egyaránt lehet, és hogy ez jó dolog. Remélem, sokakban meghallgatásra talál. Akikben meg nem, nos, azokkal szemben meg remélhetőleg egészséges ellenállást alakít.

Empirikus és empatikus üdvözlettel: a Doktor,
Dr. Havassy Dániel, kutató, „a végső igazság szakterületén”