Egy kollégám meglepő kérdése volt felém egy kötetlen beszélgetés során, hogy áruljam el, hogy milyen szert fogyasztanak a Hit Gyülekezetében, mert az képtelenség, hogy az ott néha tapasztalható eksztatikus viselkedés spontán létrejöjjön. Nagyon szkeptikusan fogadta magyarázatom, hogy ehhez semmilyen anyagra nincs szükség, az eksztázis teológiájának szuggesztív tanítása maga is elég, hogy ilyen hatást keltsen. Vélekedése jól érzékelteti, hogy mennyire idegen ez a konvencionális gondolkodás számára, és a normális emberi viselkedéssel összevetve.
Ezt a hívők egyáltalán nem szégyellik, személyiségük ilyetén átadását az egyház céljaira ők úgy élik meg, mint ahogy a bevezető indoktrináció során is gyakran sulykolják beléjük: a Bibliában meg van írva, hogy a korai egyházban is úgy viselkedtek Isten dicséretének hatása alatt, „mint akik édes bortól részegedtek meg”, tehát teljesen boldogok, hogy isteni tiszteletet cselekszenek.
A követett gyakorlat azonban nem merül ki a lelkesült érzelmek eksztázisának szent orgiájában. Az isteni epifánia egy rendkívül markáns jele a nyelveken szólás. A karizmatikus magyarázat szerint ilyenkor a Szent Szellem közvetlenül kommunikál az ember szellemével, és képessé teszi hangosan, mások számára hallhatóan imádkozni egy olyan nyelven, amelyet az illető értelmével nem fog fel, összhangban így érthető bibliai utalásokkal. Tehát egy olyan közvetlenül természetfeletti jelenséggel, a szellemi dimenzióból történő információáramlással van dolgunk, amelyet megfigyelhetünk és elemezhetünk. Ennek ellenére a nyelveken szólás nem vált hálás kutatási területté egyik oldalon sem, aminek okát sejthetjük és beláthatjuk. Mégis vannak kutatási adatok, melyekből konkluzív következtetést vonhatunk le, melyek azt mutatják, hogy a nyelveken szólásnak nincsen nyelvtana, viszont hangtana a beszélő saját nyelvének hangtanát követi. Tehát szó sincs természetfeletti információáramlásról, az anekdotikus erről szóló történetek a kapcsolatos csodákról csupán szájhagyomány útján megerősödött ellenőrizhetetlen modern legendák maradnak.
A nyelveken szólás leginkább a gyerekkori gügyögéssel rokonítható, viszont a felnőttkorban már kondicionálódott civilizációs gátlás félretételével, amely formális szóképzésre szorítana.
Milyen a nyelveken szólás szubjektíve leírva? Nos, nem kell, hogy eksztázis járjon együtt vele, de érzelmileg mégis egyfajta szárnyaló boldogságérzést ad, hűsítően relaxatív, felszabadító és kellemesen megnyugtató. A nyelveken szóló szabadon indítja és állítja meg a folyamatát, ledobva a gátlást, hogy értelmes ember értelmes szavakat kell hogy formáljon, szabad utat adva a belőle spontán feltörő szótöredékeknek. Bár akármilyen érzelmi állapotban is megtehető, a dolog mégis spontán befelé fordulásra késztet, és mivel a gondolatokban ilyenkor nem formálódnak szavak, az ember képeket lát, vizuálisan átgondolhatja és átértékelheti akár a vele korábban történteket, egy kicsit kívülről látva magát, vagy akár csak elhagyhatja fejben az őt körülvevő világ valóságát, mintha egy másik dimenzióban merítene új inspirációt.
Függetlenül attól, hogy mi a valóságalapja, a nyelveken szólás nagyszerű érzés, mentálhigiénésen feltehetően előnyös, és ráadásul teljesen ingyen van, annak igénye nélkül, hogy az ember az agyát bármiféle külső kémiai szubsztanciával átmosná.
A nyelveken szólás önmagában jelentős vonz- és megtartó erő a karizmatikus közösségekben.
És akkor nem szóltunk még arról, hogy a hívő ezt alapvető hitbizonyítéknak tekinti, a Szent Szellem ajándékának, sőt direkt, közvetlen természetfeletti érintésének, amelyet az egyházon keresztül kapott meg, mely természetesen hálára, elfogadásra és ragaszkodásra kötelezi.
Képzelhetjük, mennyi egyéb negatív tapasztalatnak kell ezt ellenpontoznia, mire a hívő csalódottan elfordul az adott közösségtől.
Ennél talán csak egy szubjektíve erőteljesebb átélés van: a tényleges eksztázis minden gátlást félredobó, minden érzelmet felülíró fergetege…
Hivatkozások:
1: http://www.nyest.hu/hirek/artalmas-e-a-glosszolalia
2: http://en.wikipedia.org/wiki/Glossolalia
